Anna Margit, azaz Szupermanci, vagy Cicamaci, de néha kis Zsarnok, esetleg Szarzsák ma meglepett minket egy emlékezetes tízórai élménnyel... s ezzel Anyát blogírásra késztette. Persze, tehettem volna ezt már korábban is, de ami késett, az most jön el.
Mostantól tehát megörökítem Kismanó jellemfejlődésének, mozgékony mindennapjainak kisebb-nagyobb csínjeit, örömteli és bosszantó pillanatait. A korábban történtekről pedig utólag próbálok visszaemlékezés-forma írásokat adni.
Tízórai szilvaevés
Ma szilva volt tízóraira, anyuék hozták, otthoni, bio, finom. Manci ezt a fajtát még nem kóstolta, de nem szokott gondot okozni egy-egy új íz, tehát bátran adtam neki. Vagyis csak adtam volna, ha kisasszony a délelőtti alvás kábultságában nem úgy gondolta volna, hogy Ő bizony egyedül, kicsi kanalával akarja enni a lédús, ragacsos szilvát. Mindezt azért gondolta így, mert pár napja próbálgatom a kanállal megismertetni, ételbe belenyúlni, szájba beletenni... azaz az önálló étkezés útjára terelni. S mivel ez játék, hát ezt szereti! Ám ezzel egyedül van, túl sok energiát, empátiát és utólagos takarítás-időt jelent ez nekem, tehát ritkán engedem.
S bizony itt komoly ütközéspont támadt... sikitozós hiszti, etetőszékből kiugrálás, csapkodás, hangoskodás... S ekkor Apa tökéletes dramaturgiai érzékkel megjelent, szilvára tátotta száját, s megevett egy kanállal hangos nyammogással.
Mit csinált Annamanó? Hisztinek vége, Apát nézzük mérhetetlen sanda tekintettel, szemünk sarkából pislogva, a következő üzenettel: Ne merd megenni a szilvámat!!!
Ezt követően természetesen szájtátás, szilvafalás, nyammogás, s teljes boldogság. Apa több szilvát ma már nem ehetett a tálból.
